Második szombathelyi vendégjátékát már megnyerte az Arsenal. A tavalyi 1-1 után ismét az első félidőben esett a több gól: Eduardo és Bendtner is kétszer-kétszer volt eredményes, majd Van Persie büntetőből talált be a második játékrészben. A Haladás ment előre becsülettel, azonban a 83. percben 11-esből sem sikerült megszerezni a becsületgólt, így maradt a 0-5-ös végeredmény.
2009. július 27., hétfő
Kimaradt a Hali-tizi
Nem sikerült a szépítés büntetőből sem. A Skriba buktatásáért megítélt büntetőt Maikel értékesíthette volna. Leültette Szcsesnyt, azonban a tátongó jobb sarok mellé gurított... Továbbra is 5 gólos a vendégek előnye.
Hali-lehetőségek
Negyedórával a meccs vége előtt Szcsesny-parádé: Lattenstein lövésénél jobbal tenyerelte ki a labdát, a kipattanónál Ugrai ültette le Toure-t, majd a hosszú felé lőtt, de a kapus ezt is hárította. Egy perc múlva Schimmer-szabadrúgást hárított a hálóőr. Nagy lehetőségek maradtak ki - hajt a becsületgólért a Haladás, ezt díjazza a közönség.
Ajándékbüntető a vendégeknek
A 66. percben Gőcze Gergő remek ütemben jött ki a kapujából és szedte le a labdát Bendtner lábáról, amikor a játékvezető mindenki megrökönyödésére 11-est ítélt. A holland válogatott Van Persie állt a labda mögé és a jobb felsőbe lőtt, 0-5.
Leült a mecc
Az utóbbi percekben megállt a játék, és a cserék még inkább lassították a meccset. Nagy Gábor helyett Maikel, Tóth P. helyett Csontos játszik tovább, míg Eduardo helyett Bendtner tért vissza. A fiatal Haladás remekül helytáll a sztárok ellen.
Sorcsere
Cserék mindkét együttesben. A Haladásból Guzmics, Molnár, Irhás, Simon A., Oross és Rózsa le, míg Rajos, Skriba, Simon Á., Ugrai, Lattenstein és Gőcze be. A vendégeknél kapuscsere: Mannone helyett Szcsesny, és pályára léptek a sztárok: Sagna, Silvestre, Gallas, Van Persie és Arshavin is.
Még kettő a hajrában
Az első félidő utolsó periódusa a vendégeké: előbb a 40. percben Eduardo pattogós szabadrúgása jutott Rózsa kapujának jobb alsó sarkába, majd másfél perc múlva az első gól szerzője, a dán Bendtner növelte duplájára góljainak számát. A 16-oson belül kapott jó átadást, és 8 méterről belsőzött a Haladás hálójába. Félidőben tehát négy gól az ágyúsok előnye.
Újból dörrent az ágyú
Simon Attila cselezett feleslegesen 30 méterre a kapujától. El is veszítette a labdát, ami Eduardo elé került. A csatár a 16-os vonaláról a bal sarokba lőtt, a labda a kapufáról vágódott a hálóba, 0-2.
Vendégvezetés
17 perc telt el a találkozóból, amikor egy gyors jobb oldali vendégakciót láthatott a közönség. A középreadás Bendtner fejét találta meg, ahonnan a hosszú sarokba került a labda, 0-1. Rögtön a középkezdés után helyzet adódott a zöld-fehérek előtt is, ám Oross és Simon egymásra vártak, így Mannone a mezőnybe vágta a játékszert.
Hali-fölény
Az első bő tíz perc Haladás-fölényt hozott. Les miatt annuláltak egy Tóth-találatot, míg Nagy Gábor és Oross is veszélyt teremtett Mannone kapuja előtt. A középpályát mindkét együttes gyorsan átjássza. Egy-egy ritmusváltásból azonban látszik, hogy nagyon komoly együttes a Hali ellenfele.
Elkezdődött!
Az új, fekete-zöld csíkkal díszített fehér mezében játszik a Haladás, míg a londoniak tiszta kékben vannak. Az első lövés Nagy Gábor nevéhez fűződik: 26 méterről lőtt a bal felső sarok fölé, míg fél perc múlva jött a válasz. Bendtner kapott jó indítást, de Rózsa tisztázott előle lábbal.
Wenger köszönti az Illés Béla Akadémiát
A vendégek mestere, a 13 éve a londoniak padját koptató Arsene Wenger a találkozó előtt köszöntötte az Illés Béla Football Akadémia legtehetségesebb tanítványait, és dedikált mezeket adott át számukra. Skriba Máté, Gyuján Bence, Ugrai Roland, Farkas Márk, Rácz Ferenc és Kovács István voltak a megtiszteltetettek.
Az Arsenal pályára lépő csapata
Az Arsenal kezdőegyüttese: Mannone - Eboue, Traore, Toure, Djourou - Denilson, Ramsey, Song, Wilshire - Eduardo, Bendtner. A padon Szcsesny a cserekapus, míg a cseresztárok Sagna, Silvestre, Van Persie, Gallas, Vermullen, Senderos és Arsahvin. A nagy nevek: Fabregas és a visszatérést ígérő Rosicky nincsenek.
Megvan a Haladás kezdője
Rózsa - Schimmer, Lengyel, Guzmics, Tóth P. - Molnár, Irhás, Iszali - Nagy, Oross, Simon - összeállításban kezd a szombathelyi csapat. Már melegít az Arsenal is: az angolok is nagy tapsot kaptak a Rohonci út közönségétől. Az ágyúsok 16 mezőnyjátékossal és 2 kapussal érkeztek.
2009. július 23., csütörtök
Döntetlen a Rohoncin - az Elfsborg jutott tovább
Szombathelyi Haladás - IF Elfsborg 0 - 0
Rohonci út, 2000 néző. Vezette: Ferreira (portugál)
Haladás: Rózsa 6 - Schimmer 5, Guzmics 6, Kuttor 6, Tóth P. 7 - Molnár 6, Irhás 6 (Lattenstein 0 a 73.), Iszlai 6 - Nagy G. 5, Oross 5 (Simon A. 0 a 72.), Skriba 5 (Csontos 0 a 89.)
Nagy melegben, bántóan kevés néző előtt kezdődött a második hazai EL-mérkőzés Szombathelyen. Talán fel kellett volna ismerni, hogy a mostani gazdasági helyzetben - valamint a sok hazai mérkőzés miatt - nem szabadna emelni a jegyárakat, ugyanis a nézők többsége képtelen ennyi összeget kifizetni.
Három nullás előnyének tudatában magabiztosan kezdték a találkozót a svédek. A 6. percben Ishizaki alakított ki magának helyzetet, majd a 27. percben Avdic lőtt 16 méterről fölé. Az első játékrész utolsó 10 percében átvette az irányítást a Haladás. Tóth Péter 25 méterről a bal felső sarkot célozta meg, ám centikkel eltévesztette. Aktív volt a csapat mindkét oldalon, ám a vendégek masszív védelmét nem sikerült feltörni. Iszlai és Irhás játszott jól az első félidőben.
Szünet után még többet birtokolta a Haladás. Négy perc telt el, mikor Iszlai passzát Nagy Gábor lőtte kapura, de védeni tudott Covic. Az utolsó félórára fordulva újabb lehetőségeket alakított ki a zöld-fehér csapat. Tóth Péter középreadását Covic szedte le Oross elől, majd Irhás passzáról Iszlai maradt le centikkel. Az utolsó lehetőség Tóth Péter előtt adódott: a csapatkapitány a 90. percben 29 méterről végezhetett el szabadrúgást. Jól is csavarta el a sorfal mellett, ám Covic védte a bal alsó sarokba tartó lövést.
A szombathelyi csapat nem vallott szégyent a svéd elitcsapat ellen, azonban gólt nem sikerült szerezni. Az első találkozón 3-0-s előnyt szerző IF Elfsborg megérdemelten jutott tovább, és egy hét múlva a portugál Braga ellen léphet majd pályára.
Unger Richard
Rohonci út, 2000 néző. Vezette: Ferreira (portugál)
Haladás: Rózsa 6 - Schimmer 5, Guzmics 6, Kuttor 6, Tóth P. 7 - Molnár 6, Irhás 6 (Lattenstein 0 a 73.), Iszlai 6 - Nagy G. 5, Oross 5 (Simon A. 0 a 72.), Skriba 5 (Csontos 0 a 89.)
Nagy melegben, bántóan kevés néző előtt kezdődött a második hazai EL-mérkőzés Szombathelyen. Talán fel kellett volna ismerni, hogy a mostani gazdasági helyzetben - valamint a sok hazai mérkőzés miatt - nem szabadna emelni a jegyárakat, ugyanis a nézők többsége képtelen ennyi összeget kifizetni.
Három nullás előnyének tudatában magabiztosan kezdték a találkozót a svédek. A 6. percben Ishizaki alakított ki magának helyzetet, majd a 27. percben Avdic lőtt 16 méterről fölé. Az első játékrész utolsó 10 percében átvette az irányítást a Haladás. Tóth Péter 25 méterről a bal felső sarkot célozta meg, ám centikkel eltévesztette. Aktív volt a csapat mindkét oldalon, ám a vendégek masszív védelmét nem sikerült feltörni. Iszlai és Irhás játszott jól az első félidőben.
Szünet után még többet birtokolta a Haladás. Négy perc telt el, mikor Iszlai passzát Nagy Gábor lőtte kapura, de védeni tudott Covic. Az utolsó félórára fordulva újabb lehetőségeket alakított ki a zöld-fehér csapat. Tóth Péter középreadását Covic szedte le Oross elől, majd Irhás passzáról Iszlai maradt le centikkel. Az utolsó lehetőség Tóth Péter előtt adódott: a csapatkapitány a 90. percben 29 méterről végezhetett el szabadrúgást. Jól is csavarta el a sorfal mellett, ám Covic védte a bal alsó sarokba tartó lövést.
A szombathelyi csapat nem vallott szégyent a svéd elitcsapat ellen, azonban gólt nem sikerült szerezni. Az első találkozón 3-0-s előnyt szerző IF Elfsborg megérdemelten jutott tovább, és egy hét múlva a portugál Braga ellen léphet majd pályára.
Unger Richard
Nincsen változás
Az utolsó tíz percbe lépett a találkozó. A svédeknél több, mint 100 válogatottság jött le, hiszen Svensson és Lucic helyett Andersson és Floren kap bizonyításra lehetőséget. A középpályán folyik a játék, a kapuk nincsenek veszélyben.
Az első cserék
Oross helyett Simon Attila, majd Irhás helyett Lattenstein kap lehetőséget Csertői Auréltól. A svédeknél Joel játszik Avdic helyett. Szombathelyi helyzet a 72. percben: Lattenstein játszott össze Molnárral, aki 24 méterről alig lőtt fölé-mellé.
Az utolsó negyed jön
Túl vagyunk a második félidő felén is, a svédek abszolút kockáztatás nélkül játszanak. A szombathelyiek nem tudják akaratukat ráerőltetni a fekete-sárgákra, de valamivel többet van a labda a vasiaknál. Egy-egy svéd kontrából azonban érezni: bármikor képesek lennének a ritmusváltásra.
Fölényben a Haladás
Az 58. percben Tóth Péter ment el jól a bal szélen, középreadása megkerülte Lucicot, azonban Oross elől Covic kiütte a játékszert. Két perc múlva Irhás adott remek ütemben középre, Iszlai érkezett, de centikkel lemaradt a beadásról. Van keresnivalója a Halinak, a szurkolók is érzik ezt és támogatásukat adják.
0-0 az állás az 55. percben
A 49. percben a svéd térfélre tevődött át a játék: Iszlai passzát Nagy Gábor lőtte kapura 25 méterről, de Covic hárítani tudta a lövést. A játék képe azonban továbbra sem változott: kiegyenlített a futball a Rohonci úti pályán, komoly helyzetig nem jutnak el a csapatok.
Elkezdődött a második játékrész
Csere egyelőre nem volt egyik csapatnál sem. A vasiak kezdhették a második félidőt - Csertői Aurél rögtön melegíteni küldte a cserejátékosokat: Csontos, Lengyel, Maikel, Lattenstein és Simon Attila várnak bevetésre, a cserekapus Gőcze Gergő.
Félidőben 0-0
Nem született gól az első félidőben. Kiegyenlített játékot hozott az első 45 perc. Lehetőségek adódtak mindkét együttes előtt, ám ezek sorra kimaradtak. Jelenlegi állás szerint az Elfsborg 3-0-val jut tovább, és játszik a Braga ellen.
Irányít a Haladás
A 34. percben Tóth Péter kapott labdát Nagy Gábortól, majd 24 méterről nem sokkal lőtt a jobb felső sarok fölé. Ezek után a Haladás vette át a kezdeményezést, Oross is lövőhelyzetet tudott kialakítani. Nagy, Molnár és Irhás mozognak sokat, több terület adódik így a zöld-fehérek előtt. 0-0 az állás, továbbjutó jelenleg az Elfsborg 3-0-val.
A második svéd lehetőség
Schimmer adott el egy labdát a jobb oldalon, amit a svédek három passzból elvittek a 16-osig. Avdics kapta vissza Mobacktól, aki 16 méterről fölé lőtt. A játékvezető ellen tüntet a közönség, mert a 31. percben Tóth Péter kapott sárga lapot: a luzitán bíró beszédért adta a figyelmeztetést a Haladás csékájának.
Skriba-szóló
A 22. percben Schimmer, Iszlai, majd Skriba volt a labda útja. A Haladás fiatal támadója előbb Danielsson fűzte be, majd Karlssonnak adott kötényt, a 16-os előtt azonban Wikström is odalépett, így nem került helyzetbe a szombathelyiek Benjáminja. A svédek pontosan játszanak, de a Haladás is igyekszik a középpályán jó összjátékkal felépíteni a támadásokat.
Továbbra sincsen gól
Negyedóra telt el a találkozóból, azonban gól még nem esett. Komolyabb helyzetet nem tudott kialakítani egyik csapat sem, kiegyenlített küzdelem folyik. A svédek magabiztosan őrzik három gólos előnyüket.
Az első helyzet a svédeké
Ishizaki kapott jó labdát a jobb oldalon. Befelé cselezett, majd a 16-os sarkáról a hosszú sarok felé lőtt, ami centikkel került el azt. Két szögletet is rúghattak a borasiak, azonban ezeket könnyedén hárította a Hali-védelem.
Kevesen vannak a Rohoncin
Alig vannak kétezren a Haladás stadionjában - a húzós jegyárak miatt csak kevesen tehették meg, hogy kijöjjenek az újabb Európa Liga találkozóra. A találkozó elkezdődött, a svédek indították útjára a labdát.
Érkeznek a drukkerek
Szűk negyedóra, és kezdődik az Európa Liga második selejtezőkörének visszavágója, a Szombathelyi Haladás - Elfsborg találkozó. Egy hete, az első mérkőzésen 3–0-ra nyertek a svédek. A 61. percig tartotta magát a Kuttor-vezette Hali-védelem, és ami igazán fájó, hogy a 83. és a 90. percben is kapott gólokat a zöld-fehér együttes. A szombathelyi szurkolók folyamatosan érkeznek a Rohonci úti stadionba. A meleg még mindig kegyetlen, így a környékbeli vendéglátóipari egységekben hűsölnek és söröznek egyelőre a drukkerek.
Itt lesz a közvetítés
Néhány óra és elkezdődik a Haladás svédek elleni Európa Ligás visszavágója a Rohonci úton. 18:45-től folyamatosan követhetik velünk az eseményeket. A pálya széléről Unger Richárd tudósító jelentkezik. Önt pedig arra bíztatjuk, hogy írja le véleményét az egyes bejegyzéseknél található megjegyzés linkre kattintva. Jó szurkolást, hajrá Haladás!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)